De a mutogatás-körül írás-rajzolás mesterei is fellélegezhetnek, ha egy jó kis Activity kihívásról van szó. Ezek azok a társasok, amik felhőtlen szórakozást kínálnak, nemcsak a gyermekeknek. A kártyajátékok vagy éppen logikai labirintusok ugyan izomerőt nem, de agyi teljesítményt annál inkább igényelnek. Ez az olykor mentális, olykor fizikai vagy mindkét területet érintő “munka” pedig, megannyi örömteli pillanatot generál. Arról nem is szólva, hogy néhány kör játék után garantálható a csendes pihenő, és az agyat, testet egyaránt elzsibbasztó fáradtság.
Utóbbinak az értéke felbecsülhetetlen, különösen egy alapvetően kifejezetten hangos lurkóval a családban. Az ügyesség egy olyan készség, ami fejleszthető, és nemcsak apró korban. Sohasem késő rálépni a fejlődés útjára. Nem az a cél, hogy rajzoló művész váljon egy amúgy körvonalakat is alig pingáló gyermekből. Viszont minden szint kicsit feljebb tornázható, soha nincsen vége a tanulásnak. Ez olyannyira igaz, hogy felnőtteknél is megfigyelhető a változás. Az ügyességi játékok összetrombitálják a családot, mindenkit egy asztalhoz szögezve. Önmagában ez a tény óriási erővel bír, mert az együtt megélt perceknél, óráknál valójában nincsen értékesebb. Ilyen támogató környezetben majdnem mindegy, hogy milyen típusú játékszer kerül a figyelem célkeresztjébe. Azonban a ügyességi játékok igazi komfortzóna átlépők.
A játékosokat könnyedén kizökkenthetik a nyugalmukból és a kényelmi helyzetükből az egyes feladatok. Ám épp ezáltal borítékolható a mindent és mindenkit elragadó izgatottság és motiváltság. Érdemes a játékok között korosztály szerinti besorolás alapján keresgélni. A túlságosan nehéz ügyességi játékok, feladatok, kihívások könnyedén elvehetik a lurkók jó kedvét, lelkesedését. Nem véletlen, hogy egy fentebb említett példára visszacsatolva, az Activityből is létezik ovisoknak, iskolásoknak és felnőtteknek szánt variáció is. A sikerélmény a játszás egyik fontos velejárója kell legyen. Így ugyanis az érdeklődés hosszú időn át fenntartható és a fejlődés, láthatatlanul, mégis érzékelhető módon garantálható.
Kedvencetek az Activity társasjáték, de szívesen kipróbálnátok valami újat? Nézd meg a listánkat az Activity-hez hasonló játékokról! >>>Activity-hez hasonló társasjátékok
Játékok, amelyek garantáltan megtornáztatják az agyadat. Fejlesztik a logikát, a memóriaképességet és a megfigyelést.
>>> Agytorna játékok gyerekeknek és felnőtteknek
A mai világban nagyon nehéz felvenni a kütyükkel a harcot. Sokan jönnek oda hozzánk, azzal a kéréssel, hogy ajánljunk olyan társasjátékot, amivel a gyerekeket le lehet "szakítani" a telefonról, vagy a tabletről, hisz állandóan azt nyomkodják. Ezekre nagyon jók azok a társasjátékok, melyekhez applikáció készült.>>> Applikációs társasjátékok
Kooperatív társasjátékainkat a képre kattintva találod >>>
Kooperatív játékok, kooperációs társasjátékok - Miért jó? Mik ezek? >>>
Ha szépségversenyt rendeznének társasjátékoknak, mi ezeket a társasjátékokat választanánk győztesnek. Ha neked is fontos a külcsín egy játéknál, akkor nézd meg ezeket a játékokat. Gyönyörűen illusztráltak, egyediek, jó őket kézbe venni, játszani velük.
>>> Legszebb társasjátékok
Melyek a menő társasjátékok? Mitől menők? Mi számít menő társasjátéknak? Több szempontot is figyelembe vettünk, nézd meg itt...>>> Menő társasjátékok
Hogyan válasszunk társasjátékot? Társasjáték ajánló >>>
Cikk az Okosjáték Játékboltról, kattints ide >>>
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, kövess minket itt is: