Termék jellemzők
Mit kell tudni a játékról?
Pocok vacok társasjáték
Aranyos gyűjtögetős, télire készülős kooperatív társasjáték már 6 éves kortól, melyben a cél elegendő bogyót és szalmát összeszedni a pocokbábukkal, és elkerülni a rájuk leselkedő veszélyeket.
A játék mechanikája nem bonyolult, könnyen tanulható, ráadásul együttműködős társasjáték, így a lépéseket meg lehet, sőt a siker érdekében meg is kell beszélni egymással. A Pocok vacok játék célja, hogy a játékosok sikerrel töltsék fel a pockok üregrendszerét szükséges táplálékkal és kényelmi anyagokkal - vagyis bogyókkal és szalmával.
A játék 9 fordulón keresztül fog tartani, a fordulók pedig addig, amíg mindegyik pocokbábú fejjel lefelé nem kerül. A játékosok a körükben áthelyeznek és megfordítanak egy pockot, hogy végrehajthassanak egy akciót a préritáblán. A fordulók végén a pocokbábuk visszafordulnak, új veszélykártyát kell húzni és végrehajtani az akcióját, valamint az évszaktáblán a nyilat egy mezővel jobbra kell mozgatni.
A játék kétféleképpen érhet véget: ha a játékosok sikeresen feltöltötték az üregrendszert, vagy ha a nyíl az évszaktáblán a vörös zónába ér - utóbbi esetben az elért pontoknak megfelelő élelmet tudtatok csak gyűjteni, és ez alapján alakul a pockok tele.
A Pocok vacok ötletes megoldása, hogy a játék doboza lesz a játéktér, és lesz rajta egy kis nyílás, amelyen mindig le lehet dobni az éppen megszerzett dolgokat.
A játékkal fejleszthető a gyerekek szociális készsége, megfigyelőkészsége és akár az előretervezése is. Ötletes ajándék lehet olyan gyermekeknek, akik nem szeretik a kompetitív játékokat.
A Lokinak ez a játéka 2024-ben a Kinderspiel Des Jahres ajánlottja lett.
Tartalma:
- 4 pocokbábu
- 1 préritábla
- 1 üregrendszertábla
- 1 évszaktábla
- 70 korong
- 22 kártya
- 2 zsák
- 1 szabályfüzet
Ajánlott: 6 éves kortól
Játékosok száma: 1-4 fő
Játékidő: 25 perc
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Családi társasjátékok
Fejlesztő játékok óvodásoknak
Állatos játékok
Játékok 5-8 éveseknek
Játékok 8 éves kortól