Termék jellemzők
Mit kell tudni a játékról?
Környezetünk titkai Mini Lük füzet 3.osztály
A Környezetünk titkai MiniLük füzet a 3. osztályos tanulókat vezeti be az embereket körülvevő világba. A füzettel különböző környezeti témákkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. A feladatok az adott évfolyam tananyagára épülnek, ezáltal megkönnyíthetik a gyermekek számára a tananyag rögzítését is.
A színes képekkel illusztrált füzetben közlekedéssel, jelzőtáblákkal, járművekkel és közlekedési pályájukkal, mezőgazdasági munkával, háziállatokkal és növényekkel, energiatakarékossággal, szelektív hulladékgyűjtéssel, újrahasznosítással kapcsolatos feladatokat oldhatnak meg játékosan a gyerekek.
A feladatok helyességét saját maguknak könnyen leellenőrizhetik a Lük táblával, mely hasznos kiegészítője a Lük füzeteknek. Az önellenőrzés segíti a gyerekek önállóságát, problémamegoldó képességét egyaránt.
A Mini LÜK nem más, mint a játékos tanulás a kezdetektől. Szinte minden tantárgy és tudásterületnél támogatja az óvodai és az általános iskolák gyermekeit. A játék- és gyakorlati sorozatok meglehetősen igényesek, folyamatos figyelmet igényelnek, színesek, vidámak, így nem unalmasak.
A füzetben megtalálható feladatok:
- különböző anyagok felhasználása
- járművek - tájékoztató táblák
- hulladék - újrahasznosítás
- szelektív hulladékgyűjtés
- energiatakarékosság
- egészséges életmód - élelmiszerek
- munkák a kertben
- felszíni formák
- állatok - növények
A miniLÜK füzet miniLÜK táblával használható!
Ajánlott: 8 éves kortól
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Az összes Mini LÜK füzet itt tekinthető meg
LÜK füzetek 3. osztályosoknak
Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Játékok 5-8 éveseknek
Figyelem fejlesztő játékok
Környezetismeret játékok
Vélemények
Leírás és Paraméterek

Életkor | 5-8 év |
Játék kategória | LÜK tanulójáték |
Márka | Mini LÜK |
Mit fejleszt | Környezetismeret, földrajz, biológia |
Fiú/Lány | Unisex (mindkettő) |
Árkategória | <2000Ft |
Neked ajánlott játékok
Lük mini tábla első miniLük füzettel
4.490 FtIskolába készülök! Lük Mini füzet
1.390 FtTér-Irány gyakorlatok Lük Mini
1.390 Ft