Termék jellemzők
Mit kell tudni a játékról?
Fogadófoglaló társasjáték
Taktikai társasjáték 2-4 játékosnak, melyben a játékosok feladata, hogy szállást biztosítsanak a vendégeknek, hiszen a királyi lakomáról senki sem szeretne lemaradni.
A játék négy fordulóból, és három fázisból áll.
Minden játékos a saját színének megfelelő 24 lapos paklival kezdi a játékot.
Minden pakli hat típusú vendégből áll (szerzetes, kereskedő, szobalány, nemes, katona és munkás), és mindegyik kártyán jellemzően a szükséges ágyszám és egy különleges képesség látható.
A játék elején vegyük magunkhoz a választott színünkhöz tartozó paklit, keverjük meg és helyezzük képpel lefelé magunk elé. Itt még eldönthetjük, hogy a pontozókártyák melyik oldalával játszunk.
Minden játékos számára könnyen elérhető helyre helyezzük le a fogadókat, majd vegyünk kézbe 9-9 kártyát a vendégkártya paklinkból.
Játék menete:
A 3 fázis:
1.fázis: Játsszatok ki kártyákat - Óramutató járásával megegyező irányba haladva minden játékos lehelyez egy-egy vendéget képpel lefelé - sorban az utolsó vendég után kell lehelyezni a lapot.
2.fázis: Ellenőrizzétek a foglalásokat - Fordítsátok az első fogadó bal és jobb oldalán lévő összes kártyát a vendéget ábrázoló oldalával felfelé. Hajtsátok végre a különleges foglalási képességeit és helyezzétek el a vendégeket. Vajon mindenkit el tudtok szállásolni vagy valakit haza kell küldenetek?
3.fázis: Készítsétek elő a következő fordulót - Fordítsatok minden fogadókártyát a másik oldalára.
A következő játékos vegye magához a kezdőjátékos jelölőt. Mindenki vegyen magához öt-öt kártyát a vendágkártyapakliból és kezdődhet is a következő forduló!
A játék vége:
A játék a negyedik forduló után ér véget. Ekkor minden játékos számolja össze a pontjait.
1-1 pont jár az elszállásolt vendégkártyákon látható minden érme után, és adjátok hozzá a címerekért járó bónuszpontokat is.
A legtöbb ponttal rendelkező játékos a nyertes. Egyenlőség esetén a legtöbb darab hárompontos kártyával rendelkező játékos a nyertes.
Pörgős társasjáték, ahol a játékosok a fogadókban található ágyakért versenyeznek.
Logikai, taktikai kártyás társajáték, amiben kihasználhatjuk a vendégek különleges képességeit, de figyelnünk kell a fogadó sajátosságára is.
Tartalma:
- 96 vendégkártya
- 8 fogadókártya
- 20 pontjelölő
- 1 kezdőjátékos-jelölő
- 4 pontozókártya
- 4 játékossegédlet
- 1 szabálykönyv
Ajánlott: 10 éves kortól
Játékosok száma: 2-4 fő
Játékidő: 30 perc
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Családi társasjátékok
Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Játékok 8-12 éveseknek
További Hutch játékaink
Taktikai, stratégiai társasjátékok
Vélemények
Leírás és Paraméterek

Életkor | 8-99 év |
Játék kategória | Társasjáték - könnyed |
Márka | Egyéb |
Mit fejleszt | Taktikai, stratégiai |
Fiú/Lány | Unisex (mindkettő) |
Árkategória | 5001-9999Ft |
Neked ajánlott játékok
Számos tili-toli puzzle
390 FtGolyóvezető labirintus neon színekben
290 Ft200 FtMesterlogika
2.290 FtCortex társasjáték
5.290 Ft