Abban az esetben, amikor nem saját gyermekünknek vásárolnánk játékot, akkor sokszor bajban vagyunk, hiszen még az egy korosztályú gyerekeknél is nehéz megállapítani, hogy a másik gyermek éppen hol tart a fejlődési szintben. Saját gyermekünket természetesen látjuk, tudjuk, hogy számára milyen játék a tökéletes, de másoknál ez másképp van. Nem beszélve arról, amikor alig ismerjük a gyermeket és úgy szeretnénk ajándékot vásárolni számára – sokszor kerülünk ilyen helyzetbe.
Sokszor a játékokon feltüntetett ajánlott korosztály nem sokat számít és nem sokat mond el a játékról. A fejlesztő játékok óvodásoknak azonban mindig jó megoldást nyújtanak. Érdemes úgy választani fejlesztő játékot – abba biztosan nem bukhatunk bele – ha picit többet tud a játék, mint a gyermek, hiszen ebben az esetben egyrészt nem esünk abba a hibába, hogy a gyermek unni fogja a játékot, hiszen már mindent tud az adott dolgokról, másrészt mert attól hogy még nem érte el azt a fejlettségi szintet, amelyet a játék kínál neki nem baj, hiszen a szülő akár elteheti későbbre a játékot, de akár próbálkozhatnak is a megismerkedéssel.
A fejlesztő játékok óvodásoknak mindenki számára szórakozást kínálnak. Általában a szülő is jól szórakozik a gyermekkel, amikor a fejlesztő játékok óvodásoknak játékokkal játszanak. Sőt, rendkívüli örömre szolgál a családnak, amikor azt látja a gyermeken, hogy valami újat tanult meg a kicsi, vagy hogy valamivel gazdagodott. A gyermeknek is óriási élmény, amikor sikerélménye van. Ezért érdemes ezeknél a játékoknál kezdetben segíteni is őket, hogy könnyebben a sikerélményhez jussanak. Később már érdemes arra biztatni, hogy magától jöjjön rá a dolgokra.
Játékok, amelyek garantáltan megtornáztatják az agyadat. Fejlesztik a logikát, a memóriaképességet és a megfigyelést. >>> Agytorna játékok gyerekeknek és felnőtteknek
Nem szeret rajzolni? Figyelmeztettek az oviban, hogy fejlesszétek otthon gyermeked finommotorikus képességét, de nem tudod, hogyan? >>> Finommotorika fejlesztése
Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, kövess minket itt is: